Kérdések - válaszok

Évekkel ezelőtt Bojtor Mártánál elvégeztem az arctorna tréner képzőt, és egy olyan módszerrel ismerkedtem meg amely szelíd módon adja vissza az arc rugalmasságát, fiatalos szépségét kisugárzását.

A Márta által kidolgozott módszer mindenki számára lehetőséget ad arcának megfiatalítására. Márta személyében egy nagyszerű türelmes segíteni akaró embert ismertem meg. Nagyon jó hangulatú órák keretében sajátítottuk el az arctorna tudományát.

Hosszú idő kihagyása után úgy döntöttem felfrissítem ez irányú ismereteimet és jelenleg haladó tanfolyamra járok. Az órarendet áttekintve láttam, hogy Fedor Ágnes tartja a haladók óráit. Ebben az arctorna stúdióban szakmailag, emberileg olyan magas színvonalú képzés folyik amely mindig a tanfolyamom résztvevők érdekében folyik. Mártánál és Áginál is ugyanazon értékrend szerint  vannak felépítve a foglalkozások. Precízen, odafigyeléssel, mindent elkövetve a cél, a szépülés érdekében. Az eredményesség eléréséért fegyelemben de mindig jó hangulatban dolgozunk a haladó órákon is. Az órákról kilépve nem csak az arcunk szépül a lelkünk is kisimul.

Fontosnak tartottam megírni tapasztalataimat, ezzel is biztatva a jövőben arctornával szépülni vágyó hölgyeket.

Kovács Margit

1. Miért öregszik az arc? válasz
2. Mikor kezdjem el az arctornát?
válasz
3. Milyen életkorban mit eredményez? válasz
4. Mennyi a felső korhatár? válasz
5. Milyen hatást várhatok tőle? válasz
6. Mennyi idő alatt látszik a hatás? válasz
7. Össszehasonlítható-e az arctorna az arcjógával? válasz
8. Mennyi munkával jár és az arc különböző részein milyen eredményt hoz? válasz
9. Miért kell ehhez 5 hónap? Miért nem lehet gyorsabban fölépíteni az arcot? válasz
10. Tartós marad-e az eredmény? válasz
11. Megizmosodik-e az arc 2-3 edzésprogram folyamatos ismétlésétől? válasz
12. Hány program kell az eredmény eléréséhez? válasz
13. Lehet-e a kezdetektől rögtön otthon tornázni és gyakorolni? válasz
14. Mennyi idő múlva lehet otthon tornázni? válasz
15. Heti 1 alkalom elég-e? válasz
16. Ha elvégezzük az 5 hónapos tanfolyamot, utána hogyan marad meg az eredmény? válasz
17. Férfiak arctornázhatnak-e? válasz
18. Megjelent-e a módszerről CD és DVD? válasz
19. Mit tegyen az, aki vidéken él ezért nem tud eljárni trénerhez? válasz
20. Összehasonlítható-e az arctorna a testedzéssel? válasz
21. Milyen veszélyei vannak? válasz
22. Lehet-e azt kérni, hogy csak egy-egy arctájat tornáztassak? válasz
23. Melyek a kizáró tényezők? válasz
24. Arctornázhatok-e, ha már volt plasztikai műtétem? válasz
25. Botox kezelés után arctornázhatok-e? válasz
26. Mivel fokozhatom a hatékonyságát? válasz
27. Erősen pattanásos bőr esetén alkalmazhatom-e? válasz
28. A fejbőrre és a hajhagymákra hat-e az arctorna? válasz
29. A szemre hogyan hat? válasz
30. Sérült arc gyógyítására alkalmas-e? válasz
31. Milyen kor felett nem ajánlott? válasz


1. Miért öregszik az arc?

2. Mikor kezdjem el az arctornát?.

3. Milyen életkorban mit eredményez?

4. Mennyi a felső korhatár?

5. Milyen hatást várhatok tőle?

6. Mennyi idő alatt látszik a hatás?

7. Össszehasonlítható-e az arctorna az arcjógával?

8. Mennyi munkával jár és az arc különböző részein milyen eredményt hoz?

9. Miért kell ehhez 5 hónap? Miért nem lehet gyorsabban fölépíteni az arcot?

10. Tartós marad-e az eredmény?

11. Megizmosodik-e az arc 2-3 edzésprogram folyamatos ismétlésétől?

12. Hány program kell az eredmény eléréséhez?

13. Lehet-e a kezdetektől rögtön otthon tornázni és gyakorolni?

14. Mennyi idő múlva lehet otthon tornázni?

15. Heti 1 alkalom elég-e?

16. Ha elvégezzük az 5 hónapos tanfolyamot, utána hogyan marad meg az eredmény?

17. Férfiak arctornázhatnak-e?

18. Megjelent-e a módszerről CD és DVD?

19. Mit tegyen az, aki vidéken él ezért nem tud eljárni trénerhez?

20. Összehasonlítható-e az arctorna a testedzéssel?

21. Milyen veszélyei vannak?

22. Lehet-e azt kérni, hogy csak egy-egy arctájat tornáztassak?

23. Melyek a kizáró tényezők?

24. Arctornázhatok-e, ha már volt plasztikai műtétem?

25. Botox kezelés után arctornázhatok-e?.

26. Mivel fokozhatom a hatékonyságát?

27. Erősen pattanásos bőr esetén alkalmazhatom-e?

28. A fejbőrre és a hajhagymákra hat-e az arctorna?

29. A szemre hogyan hat?

30. Sérült arc gyógyítására alkalmas-e?

31. Milyen kor felett nem ajánlott?

Arctorna edző órák !
a foglalkozásokat
Fedor Ágnes vezeti.

On-line arctorna edző órák indulnak
2025 szeptember 29.-én.

Minden további információt megtudhat,
ha ír az info@arctorna.hu
e-mail címre
vagy a következő telefonszámon
+36 30 556-1988

A trénerképzésről bővebben
ide kattintva
olvashat.


Kezdő tanfolyam !
a kurzust Fedor Ágnes vezeti.


A következő kezdő
tanfolyam időpontja:
2025 Március 05.

további infó itt: katt. ide

A kezdő tanfolyamra először
e-mailben kérem a jelentkezést ,
utána az előleg befizetését, 
mert e-mail cím nélkül nem tudom
az elektronikus számlát elküldeni !!!

Kezdő tanfolyam információ kérés:
agnesfedor.info@gmail.com
vagy
+36 30 556-1988


csütörtökön 11:00-12:00ig.

Látogatók

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa380
mod_vvisit_counterTegnap361
mod_vvisit_counterA héten2920
mod_vvisit_counterA hónapban6904
mod_vvisit_counterÖsszesen3065893

..